Hókusztrotty zűrös kalandjai

Fergeteges komédia egy idióta varázslóról!

231 – 235 old.-ig

 

– Mindenki itt van? – kérdezte Hókusztrotty, és helyet foglalt pulpitusán.

Válaszra sem méltatták az egybegyűltek, csak lökdösődtek, morgolódtak az asztalok körül.

Hókusztrotty várának tróntermében gyűlt össze hatalmas seregének ötven kiválasztott vezetője. A varázsló nagytanácskozásra hívta össze őket, amelyet egy kiadós zabálással fognak kísérni. Erre az evészetre már csak azért is volt szükség, hogy az ötvenek tanácsa biztosan jelen legyen a megbeszélésen.

Csakis válogatott fenevad torzszülemények kerülhettek be az ötvenekbe. Itt legfőbb erénynek a csúfság számított. Voltak köztük törpék, törpetörpék – ezek a nagyon pici törpék voltak –, háromméteres gnóm szörnyszülöttek, és különböző fajok keveredéséből lefialt ocsmányságok. Egyfejűek, kétfejűek, háromszeműek, négyfogúak, ötujjúak, hatványok, hétfők, lúdtalpasok, kacsalábúak, kacskalábúak, körömgyulladásosak, homokosok, homogének, homo sapiensek – ezekből volt a legkevesebb –, holdkórosak, dagadtak, soványak, nagyon dagad-tak, nagyon soványak, és még sok-sok mocskos, csúnya arcú bácsi.

Mindenki az ülepe méretének megfelelő ülőhelyet keresett. A kisseggű törpéket a nagydarab melákok lelökdösték a nagyobb székekről, mondván, hogy az pont nekik lett méretezve. Igaz, ezek a marakodások többnyire a kötözködés kedvéért történtek, ugyanis az összes szék egyforma méretű volt.

A tróntermet ismeretlen művészek alkotásai díszítették. Hókusztrotty megölte őket, mielőtt megkérdezte volna a nevüket. Halált és kegyetlenséget ábrázoló festmények és szobrok tették meghitté a helyiséget. A bejárattól jobbra egy hatalmas kandalló állt, mellette a sarokban pedig egy csicsásan faragott karfájú ülőgarnitúra díszelgett. Amelyre természetesen csak a nagy varázslónak volt szabad helyet foglalnia. Trónszéke, amelyben türelmetlenül fészkelődött, drágakövekkel, és néhány legyőzött ellensége csontjaival volt díszítve.

Miután kissé lehalkult a morajlás, és az ötvenek többsége helyet foglalt a két hosszú sorban összetolt asztaloknál, Hókusztrotty ismét magára szerette volna vonni a figyelmet.

– Mindenki itt van?! – kiáltotta el magát. Szakálla megremegett, narancssárga bojtos süvege pedig félrecsúszott kopaszodó fején.

Hókusztrotty az éppen aktuális varázslódivat szerint volt öltözködve. Szerette, ha elegáns a megjelenése. Két számmal nagyobb, fekete kámzsát viselt, UV zöld csíkokkal, és csillag alakú kivágásokkal díszítve. És ezen kivágások miatt itt-ott szexisen kivillant szőrös combja, és piros pöttyös bokszeralsója. Mindemellé fehér csokornyakkendőt és ezüst mandzsettagombokat viselt. Kissé deviáns volt, de haladni kell a trenddel.

– Én itt vagyok! – kiáltott fel a kezét magasba emelve egy háromszemű törpe, név szerint Triszem. Igaz, hogy ebből a háromból a két jobb szélső már ki volt szúrva, a harmadikkal pedig egyenesen a bal fülére nyílt kilátása. Meg belátása.

– Én is – dörmögte egy csupa izom és csupa szőr ember. Valójában nem is lehetett tudni, hogy csupa izom, mert olyan sűrű szőrerdő borította, hogy az alá nem lehetett belátni. Talán abból lehetett sejteni, hogy akkora darab jetiállat volt, hogy két széket is elfoglalt fél valagával.

– Én még eléggé másnapos vagyok, úgyhogy szellemileg még elég távol járok – morogta egy sovány, kétfejű torzszülött egyik feje.

– Szellemileg távol? – röhögött fel a mellette ülő, alacsony növésű agyrém. A neve is Agyrém volt, mert fejmérete jóval nagyobb volt az átlagosnál. Eszesebb is volt, mint a többiek. IQ-ja majdnem ütötte a huszonhármat. Amúgy a lábmérete is pont ugyanennyi volt. – Mikor jártál te szellemileg ennél közelebb? – gúnyolódott vele.

– Igen, igaza van – szólalt meg a kétfejű ember másik feje. Őt személy szerint Egyesnek hívták. Pontosabban ez csak az alneve volt, mert őket közösen Duónak hívták. Egy szakadt és retkes inget viselt(ek), azon pedig egy kötött mellényt, amely hajdanán talán kék lehetett. Meg persze nadrág is volt rajtuk, de olyan sok helyen volt széthasadva, hogy már banánszoknyának is lehetett volna nevezni. Arcszerkezetük teljesen egyforma volt. Hosszúkás fej, horgas orr, és erősen kidudorodó szemöldökcsont. Szerencsére könnyű volt megkülönböztetni őket egymástól, ugyanis nem tudták a helyüket cserélgetni. A jobb oldali Egyes volt, a bal oldali pedig Kettes. Hátulról nézve meg pont fordítva.

– Jaj, ugyan már! – mordult vissza Kettes. – Úgy beszélsz, mintha te nem ittál volna.

– Nem is ittam, te szerencsétlen barom! – vágott vissza Egyes. – Te vedeltél, mint az állat! Arra meg már nem gondolsz, hogy én utálom a szeszt! Legalább is a töményet. És én hiába nem ittam, mégis ugyanolyan kómás vagyok, mint te! Te nyomorék! Te testetlen fej! – sértegette Kettest.

– Mi az, hogy testetlen fej?! – háborodott fel a másikuk. – Tudtommal neked nincs tested. – Azzal jobb kezével behúzott egyet Kettesnek.

– Hogy száradna le a karod! – mérgelődött Kettes.

– Na mi az, most már az én karom?!

Alighogy befejezte mondandóját, a bal kéz máris az orra alá gyűrt egyet.

Közben mindenki elhelyezkedett, és egy alacsony, kövér, krumpliorrú emberke, aki a szakács volt, elkezdte töltögetni a poharakat itókával. Ő valójában nem szakácsként kezdte, hanem ácsként. Amikor még a Világos oldalon élt, ácsmesterséget tanult, csak mielőtt elvégezhette volna a tanulmányait, iszonyú trehánysága miatt kitagadta a családja. Ezt követően fogadta be a Sötét oldal, s itt tette le a szakvizsgáját. És ezután a sima ácsból szak-ács lett. A könnyebb kiejtés végett szakács. Úgy is hívták, hogy szakács, csak nagy esszel. Így: Szakács.

– Na, szóval – kezdett bele ismét Hókusztrotty. – Tegye fel a kezét, aki nincs itt.

Senki nem jelentkezett.

– Rendben, tehát mindenki jelen van a gyűlésen.

– Ez már megint állott víz! – morgolódott Kettes. – Egyszer igazán ihatnánk ilyen összeröffenésen bort is – s mérgesen visszacsapta az asztalra a poharát.

– Jelenlegi költségvetésünk mellett nem engedhetünk meg magunknak ilyen luxust – felelte Hókusztrotty. – Örüljetek neki, hogy ilyen ínséges időkben vizet ihattok.

– Érdekes – szólalt meg Egyes is. – Az én kupámban tuti, hogy nem víz van. Olyan mintha… – kortyolt egy újat, s megforgatta szájában a folyadékot – mintha kihűlt vizelet lenne.

– A mázlista! – horkant fel Kettes. – Bezzeg nekem csak langyos víz jutott.

– Ne válogassatok! – vetette oda a szakács. – Azt isztok, ami van! – Majd gyorsan elfordult, nehogy meglássák, hogy majd szétveti a felszínre kívánkozó röhögés.

– Elhallgatnátok végre?! – csapta ingerülten az asztalhoz a poharát Hókusztrotty, amelyből kilöttyent a hideg pisi. – És most már idefigyeljen mindenki! – mondta határozottan. – Szeretném megnyitni a mai, igen fon…

– Bocsánat a késésért – lépett be Pamacs a helyiségbe, becsapva maga mögött az ajtót. Megigazította szőrmeruháját, és elindult helyet keresni magának. – Elnézést, de volt egy halaszthatatlan nagydolgom – magyarázkodott.

– Pamacs! – szólt oda neki a varázsló. – Miért nem jelent-keztél, amikor megkérdeztem, hogy itt van-e mindenki?

– Hát, izé… – hebegett Pamacs. – Talán azért, mert épp akkor volt elfoglalva a kezem a törléssel – felelte.

– Mindegy. Gyere ide mellém, s foglalj helyet az asztalomnál.

Pamacs tudta, hogy ő Hókusztrotty jobb keze, de még ilyen megtiszteltetésben az elmúlt évtizedek szolgálatai alatt nem volt része. Többiek irigykedve morgolódtak magukban, bár voltak, akik hangosan is hozzáfűzték megjegyzéseiket.

– Megjött a nyaligép – duruzsolta a három mínusz két szemű törpe.

– Mi ez a szarszag, skacok? – kérdezte gúnyosan az egyikük, majd degeneráltan felröhögött.

– Mondd, Pamacs, mostál te kezet? Valami barnás paca van a kézfejeden. És ráadásul büdös is – fintorgott Kettes.

– Te beszélsz?! – horkant fel Egyes. – Mikor mostál te utoljára fogat? Állandóan a pofámba leheled a büdös gyomorszagodat!

– Muszáj neked mindenbe beleszólnod? Az a gyomorszag a te gyomorszagod is! – vágott vissza Kettes. – Esküszöm, egyszer levágom a fejedet.

– Na, szóval – vette át a szót sokadjára Hókusztrotty. – Ha mindenki beszólt Pamacsnak, akkor örülnék neki, ha csendben maradnátok, és rám figyelnétek.

Csendben maradtak és rá figyeltek.

– Nyalimasina. – Persze mindig voltak kivételek.

De nem sokáig.

Hókusztrotty beleunt a közbepofázásokba, és egyetlen varázscsettintéssel szétrobbantotta a közbeszóló fejét. A szerencsétlen kisméretű agyának cafatjai beterítették az asztalszomszédjait, de ezt követően már biztosan Hókusztrottyra koncentrált mindenki.

     Az öreg varázsló mindig is szerette az erejét fitogtatni. Igaz, nem az ebédlőasztalnál…

hzk_po.jpg

myspace hit counter 

2011.02.05.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 54
Tegnapi: 19
Heti: 91
Havi: 525
Össz.: 96 282

Látogatottság növelés
Oldal: Részlet a könyvből 2.
Hókusztrotty zűrös kalandjai - © 2008 - 2024 - hokusztrotty.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »